A háziasított kecske őse a Közép-Ázsiából származó vadkecske. "A szegény ember tehene" - tartja a közmondás. Mostoha körülmények között is tartható, rendkívül élénk, érdeklődő, a környezetéhez kiválóan alkalmazkodik. Nappali állatok, a nap nagy részét legeléssel töltik. Az egyik legjátékosabb haszonállatunk. A kecskegida (vagy gödölye) talán a legkedvesebb fiatal háziállat - gyermekekre is teljesen veszélytelen. A fiatal nőstényeket hívják az ivarérettség eléréséig gödölyének, míg a hímeket kecskegidának.

A kecskék szociális állatok, a természetben 5-20 fős csordákat alkotnak, melyek állhatnak csak hímekből, csak nőstényekből és utódaikból vagy az előbbi kettő keverékéből.

Az ember már az ősidőkben felismerte a tej hasznosságát a táplálkozásban. Magyarországon is több generáció nőtt fel kecsketejen. Mivel a kecske a tejjel biztosan nem terjeszti a TBC kórokozóját - úgy mint a tehén -, így a tej hőkezelése előtti korban a kecsketej fogyasztás volt a betegség elkerülésének legbiztosabb módja. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy teje rendkívül értékes. A kecske a testtömegéhez viszonyítva rendkívül nagy mennyiségű tejet termel.

A párzási időszakuk általában szeptember-novemberben van, vagy esetenként májusban. A kecskék fél éves korukban válnak ivaréretté. Születésük után néhány perccel felállnak a kis gidák és keresik az anyjuk tőgyét. A következő napokon már szaladgálnak és 4–5 nap múlva az anyjukat mindenüvé követik. Gyorsan nőnek, a második hónapban ütköznek ki szarvaik, egy év alatt pedig elérik teljes nagyságukat. Átlagosan 15 évig élnek.

A gyerekek körében kedvelt kecsék jelenleg a Gulya-dombon található új állatsimogatóban láthatók. Rendszeresen születnek kis gidák.