|
|
 |
 |
|
 |
Tengerimalac (Cavia porcellus) |
|
| Angol név: Guinea pig |
| Előfordulás: Őseinek természetes élőhelye Dél-Amerika |
| Testtömeg: 0,8-1,5 kg |
| Testhossz: 25-30 cm |
| Tápláléka: fűfélék, zöldség, gyümölcs |
| Szaporodás: 59-73 napi vemhesség után, 3-5 kölyök születik |
| Nemzetközi védelem: nem védett |
| |
A „malac” név eredete szintén nem teljesen tisztázott. Egyes feltételezések szerint a kismalacokéhoz hasonlító visító, olykor röfögő hangjának köszönheti, mások szerint pedig annak, hogy a már több ezer évvel ezelőtt háziasított fajtáját. Dél-Amerikában húsáért tartották, akárcsak a disznókat, illetve a középkorban a hajókon is előszeretettel fogyasztották. Létezik egy harmadik feltételezés is, miszerint azért ragadt rá ez a név, mert a földet túrva keresi táplálékát, mint a disznók. Ezen kívül magyarázták már azzal is, hogy testalkata (rövid, lelógó fül, a testéhez képest nagy fej, farok hiánya) kissé a malacéhoz hasonlít. |
Érdekesség, hogy a tengerimalac hallása rendkívül kifinomult, és az ember által hallható hangoknál jóval szélesebb tartományra (50–50 000 Hz) terjed ki: fajtársaik egymással az ultrahang tartományban kommunikálnak. A többi rágcsálóval ellentétben növényi táplálékkal, főleg fűfélékkel, szénával, gyümölcsökkel, zöldségekkel táplálkozik. A magvak fogyasztása természetes élőhelyükön nem jellemző. Könnyen megszelídíthető, barátságos, ám rendkívül félénk állatok. Szorult helyzetben félelmükben gyakran harapnak, ami kisebb sérülést okozhat, ezért kerülni kell a hirtelen mozdulatokat. Ajánlatos társaságban (legalább párban) tartani őket, az egyedül tartott példányok ugyanis nagyon sok emberi törődést és időt igényelnek. A kisebb testű rágcsálókkal ellentétben nem tudnak játszani a szakkereskedelemben kapható kisállat-játékokkal (mókuskerék, labda stb.), viszont szeretnek játszani fajtársaikkal és az emberrel. Kellő türelemmel meg lehet őket tanítani bizonyos szavak, mondatok megértésére, vagy hogy hívásra az emberhez szaladjon. Mozgásuk nem túl fürge, a többi rágcsálóhoz és a nyulakhoz képest nem túl ügyesek, ám gyorsan tudnak futni és bizonyos akadályokat átugrani vagy felugrani rájuk. Örömüket vagy izgatottságukat sokszor egyhelyben ugrálással („popcornozás”) mutatják ki.
Bemutatásra kerülő tengerimalacaink jelenleg a Kölyök-Dzsungel fogadóterében a kiállítótérben látható.
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|