Szavannákon és félsivatagokban élnek. Nappali állatok, az éjszakát a maguk ásta üregrendszerben töltik. Elsősorban kisebb állatokat, rovarokat és puhatestűeket fogyasztanak, de nem vetik meg a növényi eredetű táplálékot sem. Esetenként el-el kapnak kisebb gerinceseket is. A csapat egész nap táplálék után kutat, ügyesen borogatják fel a kisebb köveket értékes "kincsek" reményében. Ha a táplálékbőség lecsökken, felkerekednek, rendszerint az eredeti üregtől 1-2 km távolságra építenek egy újat.
Jellemző rájuk a magasfokú szocializáltság. A kolóniák 2-3 családot tartalmaznak 10-15 egyeddel. A családok a szülőpárokból és azok fiatal utódaiból állnak. A hímeknél nagyobb nőstények uralkodnak a csoport felett. Eddig legalább 10 hangjelzést különítettek el a kutatók, a fenyegető morgástól a riasztójelzésekig. Csak a legmagasabb rangú pár szaporodik, de az utódok nevelésében az egész család részt vesz. 7-9 hétig tart a szoptatási időszak, a fiatalok 1 éves korukra válnak ivaréretté.