|
|
 |
 |
|
 |
Kasza Laci bácsi emlékére
|
|
"2008.június 6-án reggel szép napsütéses időre ébredtünk a több napos esőzés után, szívünket mégis szomorú fájdalommal teli érzés járta át. Mára virradóra 86. életévében elhunyt Kasza László a Veszprémi Állatkert megálmodója, nyugalmazott igazgatója.
1921. Szeptember 23-án született Szabadka városában. Tanulmányait Budapesten és Sopronban végezte. Állatszeretete már ifjú korában megmutatkozott, tizenévesként kijárt segíteni a Fővárosi Állatkertbe, ahol később már komoly feladatokkal látta el az akkori igazgató, Dr. Nádler Herbert. Az okleveles mezőgazda képesítés megszerzése után díjtalan gyakornok lett az igazgató mellett. Munkáját katonai behívó miatt kellett megszakítania. A frontról visszatérve, egykori állásába nem kerülhetett vissza. Egy országos pályázat során Veszprémben lett sportvezető, majd oroszlánrészt vállalt a Veszprémi Állatkert alapításában, amelynek 1963-tól 1983-ig volt igazgatója. Ez időszak alatt teremtődött meg a Veszprémi Állatkert mítosza.
Munkássága alatt élte fénykorát az Állatkert. A ma már szinte hihetetlennek tűnő fél milliós éves látogatottsági adatok is ezt bizonyítják. Ő tette ismertté és elismertté hazánkban és külföldön egyaránt a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark nevét. A nemzetközi szinten is megbecsült állatkerti szakembernek tekintett igazgató tervezte a hazai állatkertek jelentős részét, de számos külföldi zoo is felkérte, hogy segítse munkájukat tapasztalataival. Korát meghaladva jelentős etológiai kísérleteket folytatott több állatfajnál, ezek közül kiemelkedőek a csimpánzokkal kapcsolatos megfigyelései. A mai napig legendás, Böbével, az állatkert leghíresebb lakójával való baráti kapcsolata. A vele kapcsolatos megfigyeléseiről több film készült. Nyugdíjazása után is aktívan tevékenykedett, a veszprémi Báthory Általános iskolában tartott biológia és zoológia órákat.
Laci bácsi élete utolsó napjáig tartotta a kapcsolatot az Állatkerttel. Az Ő élete az Állatkert volt, a sorstól kapott feladatként tekintett rá, melynek létezéséért és fejlesztéséért élete utolsó pillanatáig küzdött. Életútja előtt mély fejhajtással adózunk, és méltán emeljük példaképeink közé a kiváló embert, szakembert, igazgatót, Veszprém város díszpolgárát. Utolsó útjára június 16-án 15 órakor, hétfőn kísérjük Veszprémben, a Vámosi úti temetőben."
|
|
|
|
Te, aki szerénységben, már – már szegénységben éltél, hihetetlen gazdagságot hagytál reánk, többet, sokkal többet, mint amennyi az Állatkert határain belül található. Értelmes célt teremtettél egy szomorú, kilátástalan korban. A célért dolgozók között bizakodás és bizalom ébredt gyanakvás helyett, összetartozás és nem széthúzás. A bizalom hitet szült, hitet egymásban, a jövőben, abban, hogy igenis léteznek értelmes, megvalósításra érdemes célok, amelyekért küzdeni érdemes és kell is.
S Te küzdöttél, a küzdelemből Állatkert született, és egy új veszprémiség, egy új városkép, amihez hozzátartozott Maugli, a farkas, Nóra az oroszlán, Szultán, a parlagi sas, de legfőképpen Böbe, a csimpánz. Személyes ismerősei voltak ők nemcsak nekünk, veszprémieknek, de szinte minden magyarnak, s így váltunk mi, veszprémiek, az ország népének személyes ismerőseivé.
Az ismeretség ismertséggé vált, az állatkertész szakmában és azon kívül. Az egyre gyarapodó kapcsolatok, pedig lehetőséget teremtettek a kitekintésre, az összehasonlításra határainkon kívül és belül egyaránt. Az ilyenfajta megmérettetés már túllépett az Állatkerten, kiterjedt a városra is, befolyásolta – befolyásolhatta önmagunk elhelyezését a környezetünkben, a világban.
Az Állatkert, eddigi létezésének ötven esztendeje alatt az életeddé vált. Bábáskodtál születésénél, húsz esztendeig igazgatója és még huszonötig tanácsadója, féltő, aggodalmaskodó, szerető szülője voltál. Örülhettél sikereknek, aggódtál, kétségbe estél a nehéz időszakokban, és mindig volt egy új és még újabb ötleted a kilábalásra. Ez a szinte töretlenül ívelő ötven esztendő csak családod – feleséged, leányod – segítségével, odaadásával múlhatott el így. Nélkülük Böbe és társai nem válhattak volna a legendává, és általuk váltál legendává immáron Te is.
Szép és nehéz örökséget hagytál reánk Laci Bácsi! Szép, mert büszkék lehetünk rá, nehéz, mert iszonyú kötelezettséget jelent. Kötelezettséget arra, hogy megőrizzük és gyarapítjuk, amit teremtettél, arra, hogy hitedet a jövőben, az emberben, az értékteremtő erőben továbbvisszük. Szellemiséged ad erőt megfelelni a reánk hagyott kötelességnek.
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
