Az ibériai farkas kisebb termetű északi rokonainál. Nyáron világosabb, rövidebb a szőre, mint télen. Kisebb családokban él, mint más alfajok, a tapasztalatok szerint fiatalokat nem sokáig tűri meg a szülőpár. Elsősorban őzre, vaddisznóra és nyulakra vadásznak, a dögre is rájárnak. Amióta az EU előírások tiltják a háziállatok hulláinak a legelőn való hagyását, a farkasok egyre többször rátámadnak az élő jószágra, amely konfliktusokhoz vezet az emberrel.
Sam 2005 végén érkezett állatkertünkbe a Münsteri Állatkertből az ibériai farkas fajmegmentési program (EEP) keretében. Párja, Szofi 2006. nyarán érkezett meg a Cabarceno Szafariparkból. 2007-ben születtek meg az állatkert, egyben hazánk első ibériai farkas kölykei, szám szerint hatan. Ebből 5 sikeresen fel is cseperedett. A Veszprémi csapat aktív résztvevője az ibériai farkas fajmegmentő programnak (EEP), melynek köszönhetően más Állatkertekbe is kerülhetett ebből a védett fajból.