Szabó Imre környezetvédelmi miniszter Pál Béla elnök úr meghívás
Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Elnökének meghívására érkezett Szabó Imre környezetvédelmi miniszter az Állatkertbe. A sajtótájékoztatón jelen voltak Debreczenyi János polgármester, Lasztovicza Jenő megyei közgyűlés elnöke, Dióssy László, a KvVM szakállamtitkára, Sigmond István az állatkert nyugalmazott igazgatója és Török László az állatkert ügyvezető igazgatója. A miniszter úr a vendégek kíséretében megtekintette a kialakításában és tematikájában Kelet-Európában egyedülálló Csimpánzvilágot, és elismerését fejezte ki azért az összefogásért, melynek eredményeképpen ez a példaértékű projekt megvalósulhatott.